Tegnap nem csináltam semmi értelmeset kb. munkában. 2-2.5 órát eltöltöttem azzal, hogy árajánlatot adjak egy ~40 soros lista elemeire, és visszakérdezgessek, hogy mit is akarnak ezzel-azzal, hogy legyen, mittom. Persze, ez is a munka része.
Reggel amikor bementem, kb. 1 órán keresztül nem dolgozott majdnem senki sem, hanem beszélgettek a kollégák, és ez nagyon jó volt. Jó volt ott lenni köztük és hallgatni, akkor is ha nem nagyon szóltam bele.
Délután volt vetítés is, sörözés is, bár utóbbi elég rövid lett, mert mindenki ment másfelé. Így én is elindultam Margit-szigetről gyalog nyugati felé. Egyszercsak ott álltam a török(Szerály) előtt, és láttam hogy még bent van az a lány, akit nem egyszer említettem, és tegnap ebédnél megint nem volt merszem semmit sem kérdezni. Hát, most nem voltak sokan az étteremben, bementem, és kicsit beszéltem vele. (”Sárgadinnye már nincs?” - “elfogyott” - “ehm-hm… és az mi?” - “tsatsuki” - “az milyen?” - …) Szal ettem egy tsatsuki-t, nem tudom hogy így kell-e leírni. Nem volt jó. És nem is volt olcsó. Bár ha valakinek ízlik, akkor egy ilyennel, meg mellé 1-2 kenyérszerű cuccal elvan, és nem lesz éhes utána. De én talán a harmadát ettem meg.
Ami viszont fontosabb, hogy nem csak annyit hallottam ettől a lánytól, hogy “szia”, 10 pontos mosollyal mellékelve. És nemtom. Emellett amikor beszéltünk, és amikor mentem ki, akkor is néztem, és erős megérzésem az, hogy eléggé erőlteti magára azt a mosolyt, hiába szép meg minden. Nem tudom rendesen megfogalmazni, mindegy is, lényeg viszont, hogy ennyi volt, már nem is akarom tőle megkérdezni hogy találkozzunk vagy akármi.
Egy szép, nagyon kellemes mosolyú kirakatbábu.
Írta: fakeanansi
