turn the die

Egy hasonlat-szerűség, ami néha közelebb áll a valósághoz, mint gondolná az ember.

Van, aki fog egy (hatoldalú) dobókockát, dob, és úgy gondolja, hogy ha 6, akkor jó lesz minden. Ha pl. 2-t dob, kicsit rosszabb kedve lesz.

Van, aki kíváncsiságból megnézi a dobás eredményét, majd elmosolyodik, és átfordítja a kockát, hogy 6-ost mutasson.

and the story never ends

Hétfő reggel még nagyon szar kedvvel jöttem be dolgozni, és a délelőttömre is rányomta ez akkor a bélyegét. De azóta eltelt két nap.

És ez a két nap mintha arról akart volna meggyőzni engem, hogy nem érdemes magam alatt lenni. Csomó kisebb-nagyobb pozitív dolog volt, ami összességében nagyon sokat számított. Igyekszem változni. Nem azt mondom hogy hűde nagyot, de azért számomra nagyot. Van bennem pár kis terv, amik hosszabb távúak már, akár hónapokra előre.

Ezen a héten úgy tűnik, hogy minden egyes este lesz valami, legalábbis hétközben biztos. Hétvégére még valamit alkotok talán, kiderül. Eddigi 2 nap is volt valami, egyik előre beszélve, másik hirtelen jött, de nagyon jó volt, tetszett, és annak is lehet, hogy lesz érdekes kimenetele majd a jövőben, valamilyen szinten. Lehet, hogy akkor is lett volna,hogy nincs ez a tegnapi nap, de nemtom, így kicsit talán más.

A mai estét is várom, azt hiszem, bár pontosan tudom, hogy nem lesz semmi sem, abszolút. De azért várom. A holnap estét nemtom. Amikor arra gondolok, hogy az milyen lesz, valahogy talán az “awkward” szó jut eszembe, mert talán ez a legjobb árnyalatban rá, magyar szót így nem tudok, mert amiket tudnék, az ebben benne van mind.

Néha kíváncsi lennék, hogy mi van bennem, mi zajlik le, mi is van azoknak a gondolatoknak, érzéseknek a mélyén, amiket megélek. Azért lennék erre kíváncsi, hogy jobban megértsem önmagamat, és olyan folyamatokat, amik az emberekben, és/vagy az emberek között zajlanak le.

Meg kell még sokmindent tanulnom. Tegnap egy beszélgetés során egyik kolléga mondta, hogy az ember a kollégiumban tanulja meg, hogy hogy is van az élet. Aki meg nem volt kollégista, az a katonságnál. Nekem mindkettő kimaradt, szar ügy. Ha lehetne, elmennék fél évre, egy évre katonának, jót tenne, minden téren. Kár, hogy már nincs ilyen.

Az az őszinteség, amikor az ember mindig őszinte, de nem mond el dolgokat, vagy az, amikor őszinte, ÉS elmond dolgokat, akkor is, hogyha az nemtom?

Mindegy. Én nem vagyok őszinte semelyik szemontból sem, szerintem még magammal szemben sem. De lehet, hogy majd leszek. Évekig, sőt, mivel már vagyok annyi idős, talán mondhatom, hogy évtizedekig éltem úgy, hogy én legyek az, aki jó. Nagyon jó nevelést kaptam, ezért is vagyok olyan, amilyen. De nem tudom… Van bennem valami, valami vadabb, féktelenebb? Nem tudom megfogni, de mélyen bennem van valami, ami még nem nagyon jött elő, de néha, amikor kikukkant, akkor érdekes dolgok történnek. És általában pozitívan érdekesek.

Azt hiszem, valami olyasmi van bennem, hogy kevésbé tudnak érdekelni bizonyos dolgok, amik eddig sokkal jobban érdekeltek. Persze, lehet, hogy eddig sem látszott rajtam annyira, de az nem iss baj. De ehhez azért még több kell, hogy ebben változzak. Még kiderül.

…and the nothingness gazed back

Tegnap megnéztem a Flash Forward sorozatból ami eddig kijött. Tetszett. De…

Azzal, hogy megnéztem, el is gondolkoztam, a saját életemen. Én nem látok semmit sem, hogy mi lesz velem, bármikor is. Nincsenek terveim, nincsenek álmaim sem, amiket meg akarok valósítani. Csak vagyok. Csak élek a nagy semmiben, nem látom értelmét semminek sem.

Nincs célom, nincsen semmi, ami eszembe jutna, hogy még mindenképp meg akarom tenni. Nietche vagy ki mondott valami olyasmit, hogyha az ürességbe bámulsz, akkor az visszanéz. Vagy valami ilyesmi. Én, hogyha a jövőmbe nézek, akkor a nagy semmi bámul vissza.

Nem értem az embereket, hogy hogyan tudnak tökjól élni, honnan lesznek a céljaik. Akár csak kis célok. Nem tudom. Nagypapámat kérdeztem erről egyszer, még pár éve. Akkor azt mondta, hogy neki mindig van valami célja. Amit legfőbb céljának mondott, az azóta sem változott szerintem. Az, hogy az unokáit segítse, amiben tudja.

Milyen szép is tőlem, hogy itt ülök a gépem előtt céltalanul, úgy, hogy nem sok dolog érdekel, amikor van olyan ember, nem is egy, akinek én vagyok az egyik célja, hogy nekem jó legyen…

Bullshit.

kilme

Volt, nem egyszer, hogy nem értettem, hogy valaki miért csinált valamit, hogy hogyan lehet olyan helyzetben, hogy azt csinálja. Konkrétan kettő dolog jut eszembe, amikor elgondokoztam az okokon, és nem értettem, és úgy voltam vele, hogy én nem azt tettem volna.

Azóta mindkettőt megtettem, hasonló helyzetben.

Van, aki jó embernek tart, van, aki nem, mittom. Nem nagyon érdekel. Van valaki, aki jó embernek tartott, majd pár perc alatt csaptam át gonoszba. Lehet, hogy igaza van. Sajnálom, nagyon.

Ugyanakkor, hogyha arra gondolok, hogy szokták mondani, hogy mit csinált volna, mittom. Hogyha ugyan ott lennék, ugyan azzal a tudással, és gondolatokkal, ami bennem volt akkor, ugyan azt tenném, mint amit tettem. Meggondolatlan voltam. Nem szoktam az lenni, de a fáradtság és pár egyéb tényező kihozza az emberből, hogy ha máskor mindent át is gondol, akkor ne.

Carpe diem, élj a mának, ne foglalkozz másokkal, ne foglalkozz a holnappal, stb. Ja. Persze. Eddig amikor az alapján éltem, sosem bántam meg. Most azt hiszem, igen. Megbántottam valakit, nagyon, és nem tudom már helyre hozni. Máskor, máshogy, más dimenzióban…

Gyenge vagyok. Hogyha nem az lennék, akkor… mindegy.

Többet nem írok erről, elég, hogyha bennem megvan, ez nem olyan, hogy másban legyen.

Lehet, hogy ha leírnám, üres kifogásnak tűnnének olyan dolgok, amik bennem valahogy mégis fontosak, és egyelőre nem tudok tenni ellene, hogy ne így legyen. Így lehet az, hogy amit pillanatnyilag gondoltam, az utána nem volt jó. Nagyon nem. Sajnálom.

not going

tudom, hülye a cím. mert csak csúnyán lefordítottam azt, hogy “nem megy”. nem megy. Poénosan, frappánsan akartam valamit megköszönni, és az lett a vége, hogy kb. egy megköszönés nélküli hülye mittom jött ki belőle.

wah

namindegy. lesz shotgunom, most írtam meg a srácnak, hogy lefoglalom megvételre, ha még nem tette meg senki.

hitting someone hard

Lehet, hogy veszélyes vagyok. Mármint, ön- és közveszéles kategória, amolyan csendes őrült.

NAGYON tudnak zavarni dolgok, de általában nem csinálok semmit, igyekszem kikerülni minden konfliktushelyzetet. De néha úgy érzem, hogyha fáradtabb vagyok, és rossz kedvem van, és valami miatt mittom, akkor néha ha valami nem tetszik, akkor odamennék ahhoz az emberhez, aki olyat csinál, ami nem tetszik, és minden magyarázat nélkül megütném vagy valami. De ez nem így működik, és nem is csinálom, de nem tudom, hogy lesz-e olyan, hogy olyan álapotban legyek, hogy tényleg meg fogom ezt tenni. Nem kéne.

Pl. hogyha valaki úgy hallgat zenét, hogy azt én is hallom, pedig abszolút nem érdekel, hogy az az ember mit hallgat, és általában nem akarom hallani, mert minek az nekem, mégis hallom, és nem tudok ellene semmit sem csinálni, csak tűrni kb. vagy szólni. De szólni nem nagyon szólok, tehát marad az, hogy tűrök, és esetleg ilyenkor, hoygha tehetem, akkor felveszek én is fülhallgatót, és akkor van esélyem arra, hogy kizárjam a fejemből az olyan dolgokat, amiket nem akaro hogy ott legyen,é s csak magamban legyek, és csinálhassam amit gondolok.

Most csukott szemmel írom ezt, és nem fogo majd kijavítan az utűn, hogy befejetzem. Aludni kéne. De nem tudom, hogy mikor, hogy fogok, mert azt hiszem, hogy ma sokáig bent leszek, mert angyon sok munkám van, amit meg jéne csinálnom. Sajnálom azt, hogy elmentem szabadságta, mert most kb. meg kell azt csinálnom két nap alatt, amire lett volna négys napöom akokr, hogyha nem mentem volna el.

Node bye.

wahm

tökjó. inkább nem válaszolok egy e-mailre, mert most túl mérges lettem, hogy válaszoljak. Mindegy. csak annyit akartam, röviden, hogy

waaaa

hülyék a lányok.

hunting season without ammo

Amíg nem vagyok teljesen józan, le kell írnom valamit, amit már egy ideje ki akarok írni magamból vagy blogba vagy naplóba. Naplóba kicsit írtam már róla, de nem mertem, nem írtam le, nemtom, teljesen.

Előszöris, szeretném megkérni eme blog kb. egyetlen olvasóját, hogy ne adja tovább azt, amit most itt olvasni fog Max velem beszélhet erről, mittom.

A címet azért választottam, mert kb. így érzem magamat. Vadász-szezon, és én itt állok lőszer nélkül. Hozzáteszem, hogy azért nincs lőszerem, mert nem kell, mert nem akarok semmit sem lőni. Ugyanakkor, most vadásznak érzem magam, akkor is, hogyha még sose nagyon vadásztam. De most megtenném, nemtom. Fura. Van a vadász, csak ül, és nézi az erdőt. A vadász-szezon elkezdődött. A vadász előtt sorra futnak el a szebbnél szebb vadak, és ha a vadász nem tette volna le a puskáját, akkor most lövöldözne. De nem lövöldözik. Viszont erősen elgondolkodik néha. Nemtom.

Lehet hogy szerelmes vagyok. Fura ezt leírni, de így van. Hiányzik. Jó vele lenni. Mittom. Pár napja nem találkoztunk, és olyan gondolataim vannak, hogy tökjó lenne, ha minden este úgy mennék haza (haza haza vagy hozzá haza), hogy tudom, hogy vele leszek, hogy hozzábújok. Nemtom.

Ugyanakkor… Tavasz van. És van, amit én sosem csináltam, és most valahogy felerősödött bennem a vadászösztön. És mintha egyes lányok ezt csak fokoznák, nem sokat segítve ezzel. Nagyon alsó határértéket mondok, ha azt mondom, hogy kettő. Kettő olyan, amikor egyértelműen észrevettem én is, hogy a lány érdeklődne irántam, kb. csak annyit kéne csinálnom, hogy odamegyek hozzá, és megszólítom. Most volt a második, hogy volt gimis osztálytársakkal söröztünk kicsit itt Kaposváron. Egy lánnyal szemeztem kicsit, és láttam, hogy felém nézegetett néha. Helyes lány, szerintem ugyan az, akivel pár éve Koppányban is találkoztam, és akkor is szimpatikus voltam neki. De az olyan, mintha eónokkal ezelőtt lett volna, pedig csak 3-4 éve volt… Tehát, az egész világ tele van lányokkal. Ja, most hogy gondolkozom kicsit, azt a kettes számot lehet hogy fel lehetne emelni háromra is, simán, ahogy eszembe jutott még valaki. És mindez csak az utóbbi egy hónapban. Furcsa.

Furcsa. Van egy lány, akit szeretek. Nem tudom, hogy pontosan hogy szeretem, hogy szerelem, vagy nagyon mély szeretet vagy nemtom, nem is megyek ebbe bele. Ezt a lányt nem szeretném elveszíteni, mert nagyon aranyos, nagyon szeretek vele beszélgetni, olyan jó, hogy okos, aranyos, kedves, mittom. Múltkor amikor láttam valamit, amit csinált, majdnem lecsorgott egy-két könnycseppem, mert meghatódtam azon, hogy milyen rendes ember, és hogy milyen akkor, hogyha úgy érzi, hogy valakinek szüksége van rá.

Ugyanakkor, nemtom. Bennem van néha az, hogy nem éltem. Úgy értem, hogy nem csináltam meg sokmindent, ami olyan, hogy tudom, hogy ha megcisnáltam volna, akkor most azt mondanám, hogy nem érte meg megcsinálni, és jobb az, ami most van. Ugyanakkor, vannak olyan hibák, amiket el kell követnünk, és azt hiszem, hogy ez is olyan dolog. Főleg, hogy ezt nem is nevezném hibának, hanem egyszerűen az emberi fejlődés során van olyan, ami előbb-utóbb nagy eséllyel előkerül, és akkor mittom.. És most itt vagyok én, és nem tudom hogy mit csináljak. Szar.

Namindegy. Boldog nyuszi-ünnepet. bye.

wa

mittom.

Azt hiszem, hogy rájöttem, hogy miért haladok nagyon lassan egy bizonyos dologgal. Azért, mert mindegy, hogy milyen a világ, és hogy nem számít semmit sem, mégis, valami, amit mostanában csinálok, ellene van annak, ami bennem van, és ami szerint szeretnék néha élni, és amit gondoltam, hogy mit fogok és mit nem fogok csinálni. És lehet, hogy hálás vagyok valakinek valamiért, és amiatt mentem egyáltalán bele az egészbe, de akkoris, nem tudom. lehet hogy holnap meg kéne mondanom ezt rendesen. Csak az a baj, hogy szombaton is amikor megmondtam az ilyenféle érzésemet, akkor a reakcióján látszott, hogy esélytelen, hogy értse azt, amit én gondolok. Egyszerűen azért, mert máshogy gondolkoznak az emberek, és ami bennem van, az néha külön elég extrém az átlagemberekhez képest, és ez az ember azt hiszem átlagembernek mondható ebben az esetben. Nemtom. lehet, hogy csak én vagyok nagyon hülye, hogy úgy akarok élni, hogy elmondhassam magamról, hogy amit elértem, azt tényleg én értem el, és nem más csinálta, és nem mással csináltattam meg, és én szenbedtem érte, még akkor is, hogyha soha senki nem kérdezi, és nem is érdekel senkit sem, hogy hogyan lett meg valami. Nem tudom, ez olyan dolog bennem, amit sosem értettem másokban, hogy miért nincs meg bennük. Az, hogy ha valamit kapok, akkor azt AKAROM, hogy tudjam, hogy azt megérdemeltem. Néha még akkor sem érzem magam olyan jól, hogyha kapok valamit, amit tudom, hog yvalamilyen szinten megérdemeltem, de úgy érzem valamiért, hogy annyira mégsem, és akkor nemtom, rossz érzés. passz. hülye vagyok. Csak nem tudom, hogy ezt hogyan mondjam el olyan embereknek, akik kb. abszolút nem tudják ezt érteni, mert nem így gondolkodnak, és max. elfogadják, hogy valaki máshogy gondolkodik, de hogyha az már annyira más, hogy nem értik, akkor nemtom.

mindegy, még szenvedek magamban majd pár sort, és reménykedem, hogy valmilyen szinten megoldódik a dolog. Meg kellene tényleg tanulnom nemet mondani, főleg bizonyos esetekben. Két nagyon fontos bizonyos esetben, jelenleg. nade mindegy. bye.

more and moar: no

Nem… Nem, nem, és nem.

Vannak dolgok, amiket nehéz megtanulni. Ahogy öregszem – fura ezt mondani, hogy öregszem… Tehát, ahogy öregszem, tanulok dolgokat, amik eddig nem voltak bennem. Nehéz tanulni, nehéz változni.

Meg kell tanulnom “Nem.”-et mondani. Meg kell tanulnom, hogy ne kerüljem a konfliktusokat, hanem vállaljam fel, és oldjam meg. Meg kell tanulnom, hogy néha meg kell sértenem kicsit embereket, hogy ne sértsem meg őket még jobban. Meg kéne tanulnom, hogy néha jobb megmondani az igazat, csupán azért, hogy a másiknak jobb legyen. Meg kéne tanulni, hogy ezt hogyan tegyem.

Meg kéne tanulni, hogy hogyan tudom szebben elmondani a nyers valóságot. Lehet, hogy jó az őszinteség, de nem mindegy, hogy hogyan fogalmazzuk meg.

Meg kéne tanulnom, hogy előszöris magammal legyek tisztában, tudjam, hogy mit akarok, mit miért akarok, és miket teszek meg olyan dolgokért, amiket akarok, és miket nem teszek meg.

Lehet, hogy az elkövetkező napokban lesz, akit megsértek. Lehet, hogy van, aki csak úgy fogja fel, hogy jó, hogy az igazságot mondtam. Nem tudom. A holnapi naptól tartok kicsit.

Hogyha valaki jót tesz valaki mással, akkor meddig vagyunk a lekötelezettjei? Mikor érzi úgy az ember, hogy már visszafizette azt, amit kapott? Mikor érzi azt, hogy visszafizetheti? Mikor van az, hogy kénytelen azt mondani, hogy “bocs, nem. Még így sem.”?

És még csupán egyetlen mondat. Akinek szól, az tudja úgyis: “Köszönöm.”