Sírtam.

Átöleltem a párnámat, behunytam a szemem, és azt gondoltam hogy egy lányt ölelek, aki szeret, és akit szeretek. “Szeretlek” – gondoltam.

Beletöröltem a párnába a szemem, és egy részen kezdtem el gondolkodni a Twilight Watch-ból.

” – I was checking the first three levels of the Twilight.
- I came through the fourth.”

Nem tudom miért ez jutott eszembe.

Nem vagyok képes pár dologra. Nem tudom hogy ez jó vagy rossz. Nagyon nehezen tudok olyan dologgal dolgozni, amit én is megcsinálhattam volna, de nem én csináltam. Van szépen megírt láncolt lista osztály php-ra. Használhatnám. De az azt jelentené, hogy olyan dolgot használok, amit én is megcsinálhattam volna, megvan hozzá a tudásom, megvan hozzá minden, csak meg kéne csinálni.

Persze, próbáltam. Most reggel elkezdtem, de sokat felejtettem, és, és. nemtom. Nem nagyon ment. Persze, akár az is lehet hogy jó amit írtam, és működik meg minden. De nemtom.

Rossz kedvem van. Nagyon.

Tehát, van egy más által jól megírt lista. De azt nem én írtam. És én nem fogok most írni egyet szerintem. Azt hiszem írok egy tömbös rendezőfüggvényt, és úgy fogom megoldani a dolgot, lista helyett. Algoritmikus elméleti megoldásban a lista lenne szép, azzal képzeltem el, de… de.

A rosszkedv amúgy nem csak a szakmai inkompetencia miatt van. Nem akarok itthon lenni. Nem itt, vagy nem így, vagy nem nemtom. Azaz tudom, csak nem írom le.