Ma ahogy jöttem haza morrisons-ból, átültem a metrón máshova. Egy lány mellé. És megkérdeztem, hogy lenne-e kedve beszélgetni, amíg esetleg egy ideig hazakísérem. Természetesen ez nem úgy zajlott, mint ahogy azt egyből elképzelné az ember. Dadogtam, és talán remegett is a hangom. Ez van. Ez vagyok én amikor “csajozom”. Pedig most tényleg csak annyihoz volt kedvem, hogy beszélgessek egy kicsit, aztán hazajöjjek gyalog valahonnan, és közben gondolkozzam. A választ lehet gondolni mi volt, merthát itthon vagyok, és nem beszélgetek seholsem.
Kudarc? Nem tudom. Legalább megpróbáltam. Hogyha meg sem próbálom, csak gondolkodom, hogy “milyen jó lenne, ha…”, akkor abból majdnem sosem lesz semmi sem, csak akkor, hogyha nagyon nagyon rámenős lánnyal van dolgom, és ő jön oda hozzám, és kezdeményez, és úgy lesz valami. De ez ritka. Az ubbi 4-5 évben összesen kb. 3-4-szer fordult elő, és ennyi. Hm, esetleg 5-6, de annál tényleg nem több.
Tehát, próba cseresznye, vagymi. Persze lehet, hogy most, hogy egyszer próbálkoztam, megint nem fogok vagy fél évig. Kiderül. Na joccak.
Írta: fakeanansi 
Írta: fakeanansi 
Írta: fakeanansi 