mittom.
Azt hiszem, hogy rájöttem, hogy miért haladok nagyon lassan egy bizonyos dologgal. Azért, mert mindegy, hogy milyen a világ, és hogy nem számít semmit sem, mégis, valami, amit mostanában csinálok, ellene van annak, ami bennem van, és ami szerint szeretnék néha élni, és amit gondoltam, hogy mit fogok és mit nem fogok csinálni. És lehet, hogy hálás vagyok valakinek valamiért, és amiatt mentem egyáltalán bele az egészbe, de akkoris, nem tudom. lehet hogy holnap meg kéne mondanom ezt rendesen. Csak az a baj, hogy szombaton is amikor megmondtam az ilyenféle érzésemet, akkor a reakcióján látszott, hogy esélytelen, hogy értse azt, amit én gondolok. Egyszerűen azért, mert máshogy gondolkoznak az emberek, és ami bennem van, az néha külön elég extrém az átlagemberekhez képest, és ez az ember azt hiszem átlagembernek mondható ebben az esetben. Nemtom. lehet, hogy csak én vagyok nagyon hülye, hogy úgy akarok élni, hogy elmondhassam magamról, hogy amit elértem, azt tényleg én értem el, és nem más csinálta, és nem mással csináltattam meg, és én szenbedtem érte, még akkor is, hogyha soha senki nem kérdezi, és nem is érdekel senkit sem, hogy hogyan lett meg valami. Nem tudom, ez olyan dolog bennem, amit sosem értettem másokban, hogy miért nincs meg bennük. Az, hogy ha valamit kapok, akkor azt AKAROM, hogy tudjam, hogy azt megérdemeltem. Néha még akkor sem érzem magam olyan jól, hogyha kapok valamit, amit tudom, hog yvalamilyen szinten megérdemeltem, de úgy érzem valamiért, hogy annyira mégsem, és akkor nemtom, rossz érzés. passz. hülye vagyok. Csak nem tudom, hogy ezt hogyan mondjam el olyan embereknek, akik kb. abszolút nem tudják ezt érteni, mert nem így gondolkodnak, és max. elfogadják, hogy valaki máshogy gondolkodik, de hogyha az már annyira más, hogy nem értik, akkor nemtom.
mindegy, még szenvedek magamban majd pár sort, és reménykedem, hogy valmilyen szinten megoldódik a dolog. Meg kellene tényleg tanulnom nemet mondani, főleg bizonyos esetekben. Két nagyon fontos bizonyos esetben, jelenleg. nade mindegy. bye.
